Hulladék Elszállítás
Budapesten 1994 óta!
Kérjen egyedi konténer árat.
Konténer rendelése Budapesten

Vélemények azoktól, akik a Konténer Gurutól rendeltek konténert

Konténer Guru
Rendelés FELVÉTELE!
Hívja MOST ügyfélszolgálatunkat!
Hívja MOST ügyfélszolgálatunkat!
Konténer rendelhető telefonon 1 perc alatt
30 / 6 888 555
Kattintson a SZÁMOKRA a híváshoz!
Konténer bérlés Budapesten
Ma 7-21 óra között hívható
Budapest konténer
Ma 7-21 óra között hívható
Konténer Guru
Konténer Guru
Konténer Budapesten
21 / 300 7113
Kattintson a SZÁMOKRA a híváshoz!
E-mailben is rendelhet! info@kontenersitt.hu
Építési törmelék elszállítás éjjel-nappal
Ma 7-21 között hívható

Nagy Bertalan • 17. kerület (magánszemély)

"Nagyon Köszönöm, hogy ilyen gyorsan kihozták a konténert, amit azért rendeltük meg, mert lebontottuk a kisebb hátsó épületet, ahová nyári konyhát tervezünk a feleségemmel. Sofőr kollégájuk nagyon segítőkész volt, gondosan odafigyelt a konténer le és felemelésekor, hogy a nagy diófánk ágai ne törjenek le. Bár az ember nem újít fel házat minden évben, mégis eltettem az Önök névjegykártyáját. Ajánlani fogom szolgáltatásukat a kerületi ismerősöknek. További sok sikert kívánok a munkájukhoz, Üdvözlettel Nagy Bertalan."

Lengyel József • 10. kerület (gondnok)

Szeretnék köszönetet mondani a társasháunk nevében az elvégzett munkáért, a vezetőségnek és nagyszerű csapatuknak. Köszönjük, hogy megszabadítottak minket a felújítás során keletkezett 2 konténernyi hulladéktól. Jövőre a társasház tervezi a hátsó kertrész rendbetételét, a fák metszését, gyomtalanítást és új növények ültetését. Keresni fogjuk Önöket újra! Köszönjük még egyszer a segítséget. További sok sikert, Üdv, Lengyel Józsi gondnok.

Prof. Békési György • 18. kerület (tanár)

Tisztelt Konténeresek, Köszönöm még egyszer a villám gyors ügyintézést és a precíz munkát. Csak így tovább!

Szabados Árpád • 14. kerület (magánszemély)

Tisztelt Uram, Ahogy telefonon is említettem, szükségünk lesz kb. 60 köbméter hulladék elhordásához Zuglóból a János utcából, ennek megfelelőne kb. 6 darab 10-es konténert kérek majd júniusban, júliusban. Egy lakóházat bontunk le illetve a kertet takarítjuk ki. Vörös Péter Úr nagyon dícsérte Önöket, tőle kaptam meg az Ön elérhetőségét.

Szekeres József • 9. kerület (cégvezető)

Kedves László, Befejeztük az építkezést a Pöttyös utcában. A konténerekkel és az elhordással az építkezs alatt végig minden rendben volt, mindíg volt szabad konténer amibe pakolhattunk, így gyorsan tudtunk haladni a munkával, ez sokat segített. Ha szükségünk lenne újra konténerre jelentkezem!

Lukács András • 17. kerület (magánszemély)

Külön köszönöm a telefonos hölgy tanácsát, hogy inkább a 10-es konténerre beszélt rá, mert végül abba is alig fért bele a sok szemét. Így végeredményben spóroltunk. További jó munkát kívánok, Lukács András (Széchenyi utca)

Lovasi Zoltán • 20. kerület (társasházkezelő)

Még egyszer, hálás köszönetem a társasházak lakóinak nevében is, a sitt és a kaszálék ilyen szakszerű és korrekt elszállításáért. Kitűztük mind a 3 lakóházban a bejárati előtérben a névjegykártyájukat, ha esetleg valaki még felújítana a közeljövőben. Ígéretemnek megfelelően, várom munkatársukat egy kávéra jövőhéten. :)

Dr. Szamosi Kálmán• 16. kerület (ügyvéd)

Tisztelt Ügyvezető Úr, Szeretném utlóg is megköszönni a gyors és precíz szolgáltatást, amit biztosítottak számunkra az építkezés alatt. Nagy segítség volt, hogy a helyhiány miatt, tudták folyamatosan a szállítást biztosítani. A megbeszéltek szerint, a telek végi házrész építéséhez is kérem majd a segítségüket. Üdvözlettel, Dr. Szamosi

Balogh Kálmán • 15. kerület (magánszemély)

Rendben ment minden, nagyon megköszönöm a korrekt munkát, illetve hogy hétvégén is kihozták a konténert. Az elején nem gondoltam, hogy belefér a 8 m3-esbe az a sok szemét, de végül összejött. A jövőben is biztosan számítok a csapatukra! Üdv, Kálmán.

Gosztola István • 19. kerület (magánszemély)

Tisztelt Konténeresek, Megelégedesemet szeretném kifejezni az Esze Tamás utcai ingatlanuktól elszállított vegyes szemét kapcsán. További sok sikert kívánok!

Hulladékszállító konténer rendelése
RENDELJEN MOST
21 / 300 7113 30 / 903 0300 Kattintson a SZÁMOKRA a híváshoz!
Konténer azonnal
Ma: 7-21 között hívható
Konténer néhány órán belül Ma: 7-21 óra között hívható